Események betöltése

Csárdáskirálynő- színdarab

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Csárdáskirálynő- színdarab

31 október, 2025 @ 18:00 - 21:30

A „Csárdáskirálynőt” az 1947/48-as évadban nagy sikerrel játszották Nagyváradon, Hegyesi Ferenc rendezésében, Szilvia szerepében Dukász Annával. 1955-ben Gróf László állította először színpadra a darab új fordítását, Dukász Annával és Papp Magdával a címszerepben, 1962-ben pedig Papp Magdával Szilviaként újították fel a produkciót. 2007-ben egy rövidített változatot mutattak be Tóth Tündével Szilvia szerepében…
A XX. század eleje nemcsak Budapesten, hanem Nagyváradon is a szecesszió, de a magyar kabaré fénykorát jelentette, ezért a Szigligeti látványvilága és hangulata ismerős lesz városunk közönsége számára.
A kórus a Partiumi Keresztény Egyetem klasszikus ének szakos hallgatóiból és egy tanárból áll majd.
A produkcióban a Szigligeti társulat színészei mellett a Nagyvárad együttes valamennyi tagja, a 12 tagú kórus és a 16 fős zenekar is közreműködik.

Részletek

Szervező

Teatrul Szigligeti Szinház

Helyszín

Teatrul Regina Maria
Piaţa Ferdinand I nr. 6
Oradea, Bihor România
+ Google Térkép